Classic Autó és Motor Show
Immáron tizedik éve, teljesen különálló tematikaként mutat be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Autó és Motor Show, a MAVAMSZ szervezésében, melyre ezúttal is külön pavilonban kerül sor.
Külön pavilon a veteránok szerelmeseinek!
Az AMTS örömteli törekvése, hogy az autózás szerelmeseinek egyre szélesebb rétegeit kívánják kicsalogatni a vásárterület pavilonjaiba, hiszen ma már nem csupán a szűken vett tuning-gépek seregszemléje az AMTS, hanem a vadonatúj autók mellett a veterán járművek is helyet kaptak.
A Classic Autó és Motor Show-t jegyző MAVAMSZ március 28-30. között a Hungexpo külön pavilonját tölti meg szebbnél-szebb, többségükben muzeális minősítéssel rendelkező járművekkel, de találkozhatunk jó néhány tuningolt veteránnal az "A" pavilonban is!
Összefoglaló az AMTS 2023 veterán- és kortörténeti kiállításáról
A veterán pavilon idei gyöngyszemei
„Belső közvéleménykutatások szerint a látogatók kedvenc helyszíne volt minden évben a veterán autók és motorok pavilonja” – kezdte mondandóját dr. Néveri István, a MAVAMSZ jogi igazgatója. Az autók szerelmeseként és gyűjtő szenvedéllyel élő fő szervezőtől megtudtuk, hogy a 40 tagszervezettel és közel 500 taggal működő egyesület több ezer autóból és motorból válogatja össze az AMTS-en kiállított modelleket, ebből következik, hogy idén is nagy hangsúlyt fektetnek a klasszikus és közönségcsalogató különlegességekre, de nincs könnyű dolguk.
Idén először az AMTS-en belül a Classic Automobil Show, vagyis a veterán járművel kiállítása nem az évek óta megszokott „F” pavilonban, hanem a nemrég felújított és központi fekvésű „D” nagycsarnokban kerül megrendezésre. A kiállítás fő szervezője ezúttal is a MAVAMSz, azaz a Magyar Veteránjárművesek Szövetsége.
A 100 éves BMW motor részlegre három olyan ritkaság érkezik, ami Európa bármely kiállításán esemény lenne!
Megszokhattuk, hogy a gyönyörűen restaurált, vagy éppen eredti állapotában megőrzött több évtizedes múltra visszatekintő járműcsodák mellett a rendezők megemlékeznek egy-egy márka, vagy típus évfordulójáról. 2023 több nagy múltú járműgyár életében is jubileumi év, kerek évfordulót ünnepelhet mindenek előtt a BMW motorkerékpár, 100 évvel ezelőtt kezdődött a legendás típus sikertörténete. Ennek tiszteletére önálló kiállítása lesz a típusnak, legendás darabok kerülnek bemutatásra, többek R32, R57, R62, R63 és R5.
Igazi kuriózumot jelent az eredeti Méray motorkerékpárok megjelenése a felhozatalban
Ugyancsak 100 éves a magyar motorkerékpáripar egyik háború előtti legjelesebb képviselője is, a Méray. Több II. Világháború előtti darab mellett újra láthatja a nagyközönség a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól kikölcsönzött, egyetlen példányban megmaradt három kerekű eredeti Méray teherszállító motort.
A Classic Automobil Show gerincét természetesen idén is a szebbnél-szebb személyautók képezik, köztük számos olyan darabbal, amelyek a magyar közönség előtt eddig rejtve voltak. Az egyik leglátványosabb stand a II. világháború előtti járműveké lesz. Kiállításra kerül a tavalyi I. Festetics Concours d’ Elegance nagydíjas autója, egy 1934-es Siddeley Special 6, amelyből a gyár összesen 27 darabot gyártott, egy ugyancsak nagyon ritka Fiat Balilla cabrio társaságában, de lesznek az 1920-as évekből amerikai típusok, és a női szívek egykori megdobogtatója, az Adler Junior cabrio.
Adler Junior, az 1920-as évek egyik "szívtiprója"
A személyautók között is minden évre jut egy-egy jeles évforduló. Idén 60 éves az Opel Rekord, amelyről a Magyar Veterán Opel Klub emlékezik meg a típus fejlődésének bemutatásával, illetve 100 éves az MG, amelyre a MAVAMSz készül a márka néhány ikonikus darabjának kiállításával. Minden kiállítás elmaradhatatlan eleme továbbá a nosztalgia jegyében a szocialista szektor, az 1970-es, 80-as évek néhány emlékeket ébresztő darabjával, közte egy olyan Zsigulival, amely a Merkúr telepről történt kigurulásától összesen 104 km-t futott.
A Classic Automobil Show „D” pavilonban rendezett kiállítását több, a veterán járművezéshez kapcsolódó cég, szervezet megjelenése is színesíti. Néhány év szünet után ismét jelentkezik a Veterán Autó és Motor című szaklap, amelynek standján a lap alapítója és korábbi főszerkesztője vasárnap 10 órától dedikálja a közelmúltban megjelen Régi szép Csepelek című könyvét, ismét kiállít az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának járműrestaurátor képzése, jelen lesz a veterán járművek olajspecialistája, a Miller’s Oils Hungary, valamint az angol kerekes lemezmegmunkálás hazai mestere is.
A kiállítás egyik ékköve: Siddeley Special 6, 1934-ből
Nem múlhat el kiállítás nagy vasak nélkül, a legendás amerikai cirkálók képviseltéről két MAVAMSz tagszervezet, az American Car Club Hungary és a Cadillac Club gondoskodik. És bár a veterán járművek kiállítása évről évre a nyugalom szigete is az AMTS-en belül, ezúttal a szintén ebbe a pavilonba költözött '50 Brothers Hot Rod standon egy kis színpad várja majd a közönséget, szombaton és vasárnap egyarán egy kis rockabilly muzsikával.
Idén exkluzív látnivalókkal és teljesen megújult felhozatallal várja a veteránok szerelmeseit a Classic Automobil Show!
Vedd meg csomagban!
Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!
Nyerj egy autót a belépőddel!
Az AMTS idei fődíja egy vérbeli V8-as Ford Mustang GT, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!
Kedvezményes jegyvásárlás:
Támogatók
Készpénzmentes fizetés a Hungexpón
Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!