Második napja folynak a munkálatok: így készül az AMTS 2023 nyereményautója a Westendben!

. .

Halad a projekt: lelkes kis csapatunk immáron második napja dolgozik az AMTS idei nyereményautóján a Westend Bevásárlóközpont szívében. Színpadunkon folyamatos a sürgés-forgás: egyszerre készül az autó belseje, a hifi installáció, a futómű szerelése, valamint a fóliázás is.

Míg a Villfény csapata az egyedi, háromszínű APA bevonat készítésén dolgozott a helyszínen, délelőtt az Abroncs Kereskedőháznál jártunk, ahol a vadonatúj TOYO Proxes gumik végre felkerültek a 19 colos Japan Racing JR35 könnyűfém felnikre.

Természetesen rá is próbáltuk őket a gépre, az már most látszik, hogy pazarul állnak majd az új papucsok a Leonnak, pláne, miután a kasztni is szépen rájuk csüccsen majd. A küllők mögül markánsan elővillannak a sportos féknyergek, melyeket Gengeliczky Jani fújt a - majd még csak ezután felkerülő - dekorral azonos árnyalatra.

A vadonatúj fúrt-barázdált grafit Rotinger féktárcsák egyenesen a hazai forgalmazó, az Elaforg 2000 Kft. kínálatából érkeztek a helyszínre, a mai napon fel is kerültek az első és a hátsó tengelyvégekre.

Ha pedig már ültetés: Patrik az állítható magasságú, típushoz gyártott ST-X futóműveket is beszerelte. Természetesen máris megindult a licit, hogy mennyire engedjük földig a kasztnit - egészen 65 mm mínuszig tart a lehetőségek tárháza.

Időközben befutottak az OSRAM termékei is. A minőségi világítástechnikai alkatrészek mellett, ezúttal is számos további extra autós terméket is kap a Leonnal együtt a majdani nyertes.

Ilyen pedig még eddig nem volt: az élő átépítések történetében először gyártattunk 3D nyomtatással alkatrészt a nyereményautóhoz. Ez a rács a mélynyomókat takarja majd el a csomagtérben, formára a felniket, valamint az FR hűtőrács mintázatára hajaz. A minőségi nyomat partnerünk, a Kvint-R szakértelmének gyümölcse.

Egy biztos, alig négy nap múlva egy teljesen egyedi gép tekint majd vissza a kordonok mögül! Addig is folyamatosan tudósítunk az eseményekről, de ha az éppen aktuális állapotra vagy kíváncsi, nincs más dolgod, mint meglátogatni minket a bevásárlóközpontban.

Idén is rendesen befoglaltuk a Millennium-udvart: előtérben a Gender Racing formaautója, valamint az MG két új modellje, a háttérben pedig a Das Weltauto részlege, akik egy remek aktivitással várják a lágotatókat

Az elkészült autót bárki megnyerheti, aki teljes árú felnőtt, vagy családi belépőjegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a rendezvény helyszínén márciusban. Sőt, belépőidet - több más AMTS relikvia, valamint akciós csomag mellett - most akár a Westendben is megvásárolhatod kedvezményesen az építés ideje alatt az AMTS Autó Show standján, sőt, most még egy ajándék kulcstartót is kapsz mellé ajándékba! 

Várunk Téged is szeretettel a helyszínen, ahol egészen február 6-ig tekintheted meg kiállítva a járműveket! Galériánkban az első két nap képeit találod. 

 

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy vérbeli V8-as Ford Mustang GT, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Kedvezményes jegyvásárlás:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről