Idén nagyobban: Classic Autó és Motor Show az AMTS-en!

2023. február 20.

Idén először az AMTS-en belül a Classic Automobil Show, vagyis a veterán járművel kiállítása nem az évek óta megszokott „F” pavilonban, hanem a nemrég felújított és központi fekvésű „D” nagycsarnokban kerül megrendezésre. A kiállítás fő szervezője ezúttal is a MAVAMSz, azaz a Magyar Veteránjárművesek Szövetsége.

Megszokhattuk, hogy a gyönyörűen restaurált, vagy éppen eredti állapotában megőrzött több évtizedes múltra visszatekintő járműcsodák mellett a rendezők megemlékeznek egy-egy márka, vagy típus évfordulójáról. 2023 több nagy múltú járműgyár életében is jubileumi év, kerek évfordulót ünnepelhet mindenek előtt a BMW motorkerékpár, 100 évvel ezelőtt kezdődött a legendás típus sikertörténete. Ennek tiszteletére önálló kiállítása lesz a típusnak, legendás darabok kerülnek bemutatásra, többek R32, R57, R62, R63 és R5.

A 100 éves BMW motor részlegre három olyan ritkaság érkezik, ami Európa bármely kiállításán esemény lenne!

Ugyancsak 100 éves a magyar motorkerékpáripar egyik háború előtti legjelesebb képviselője is, a Méray. Több II. Világháború előtti darab mellett újra láthatja a nagyközönség a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól kikölcsönzött, egyetlen példányban megmaradt három kerekű Méray teherszállító motort.

A Classic Automobil Shown belül önálló kiállítási részt foglal el a 100% magyar termék bemutató sorozat, ez évben Ikarus buszok felvonultatásával. Ennek gerincét a Volánbusz Nosztalgia programja adja, ott lesz egy Ikarus 66-os, a talán legigényesebben felújított Faros Ikarus, de lesz Ikarus 556-os, 311-es és nem hiányozhat az egyetlen példányban gyártott kísérleti példány, az ugyancsak a Volánbusz Zrt. által restaurált emeletes Ikarus sem. A MAVAMSz a 100% magyar termék kiállítást a jövőben is folytatni fogja, a 2024-es tervek között a Csepel teherautók történetének bemutatása szerepel.

A Classic Automobil Show gerincét természetesen idén is a szebbnél-szebb személyautók képezik, köztük számos olyan darabbal, amelyek a magyar közönség előtt eddig rejtve voltak. Az egyik leglátványosabb stand a II. világháború előtti járműveké lesz. Kiállításra kerül a tavalyi I. Festetics Concours d’ Elegance nagydíjas autója, egy 1934-es Siddeley Special 6, amelyből a gyár összesen 27 darabot gyártott, egy ugyancsak nagyon ritka Fiat Balilla cabrio társaságában, de lesznek az 1920-as évekből amerikai típusok, és a női szívek egykori megdobogtatója, az Adler Junior cabrio.

  Adler Junior, az 1920-as évek egyik "szívtiprója"

A személyautók között is minden évre jut egy-egy jeles évforduló. Idén 60 éves az Opel Rekord, amelyről a Magyar Veterán Opel Klub emlékezik meg a típus fejlődésének bemutatásával, illetve 100 éves az MG, amelyre a MAVAMSz készül a márka néhány ikonikus darabjának kiállításával. Minden kiállítás elmaradhatatlan eleme továbbá a nosztalgia jegyében a szocialista szektor, az 1970-es, 80-as évek néhány emlékeket ébresztő darabjával, közte egy olyan Zsigulival, amely a Merkúr telepről történt kigurulásától összesen 104 km-t futott.

A Classic Automobil Show „D” pavilonban rendezett kiállítását több, a veterán járművezéshez kapcsolódó cég, szervezet megjelenése is színesíti. Néhány év szünet után ismét jelentkezik a Veterán Autó és Motor című szaklap, amelynek standján a lap alapítója és korábbi főszerkesztője vasárnap 10 órától dedikálja a közelmúltban megjelen Régi szép Csepelek című könyvét, ismét kiállít az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának járműrestaurátor képzése, jelen lesz a veterán járművek olajspecialistája, a Miller’s Oils Hungary, valamint az angol kerekes lemezmegmunkálás hazai mestere is.

A kiállítás egyik ékköve: Siddeley Special 6, 1934-ből

Nem múlhat el kiállítás nagy vasak nélkül, a legendás amerikai cirkálók képviseltéről két MAVAMSz tagszervezet, az American Car Club Hungary és a Cadillac Club gondoskodik. És bár a veterán járművek kiállítása évről évre a nyugalom szigete is az AMTS-en belül, ezúttal a szintén ebbe a pavilonba költözött '50 Brothers Hot Rod standon egy kis színpad várja majd a közönséget, szombaton és vasárnap egyarán egy kis rockabilly muzsikával.

Szeretettel várjuk a közönséget március 17-19 között a Hungexpo „D” pavilonjában, az idei Automobil és Tuning Show-n! További infók: www.amts.hu

Veritas versenyautó, BMW motorral

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy vérbeli V8-as Ford Mustang GT, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Kedvezményes jegyvásárlás:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről